A gyerekek ma a nagymamánál töltötték a napot.

Özvegy Tápos Istvánnét a reggel a laptopja előtt találta. Amióta a lányától megkapta ezt a leselejtezett gépet, kinyílt előtte a világ. Igaz, ami igaz: a telefonján is van internet, de rosszul látta a képernyőt, és a tapogatással is gondjai akadtak. De a laptop, az egyszerűen tökéletes!

- Jó reggelt, legyen szép napotok! - posztolta a kedvenc Facebook csoportjába a szokásos kávés, kiscicás képet. Szép, csillogós rózsák is voltak rajta, csak úgy villogott a gif.

A lánya, Éva korán leadta neki a gyerekeket, és ő már a reggelinél lőtt egy cuki képet róluk, ahogy tetőtől talpig összekenték magukat a Nutellával. Ez igen! Erre jönni fognak a lájkok! - gondolta elégedetten özvegy Táposné.

Először saját profiljára posztolta a fotót, majd gondosan megosztotta az összes nyugdíjas, főzős, lakótelepi és egyéb csoportban, amiben benne volt.

- Életem értelmei! - írta a fotó mellé a kísérőszöveget.

Jöttek is a lájkok, szívecskék, kommentek, amelyek jólesően simogatták Istvánné lelkét.

- Jaj, de cukik!

- Gyönyörű gyermekek!

- Csodás lelkek!

- Kis kincsek!

Istvánné nem vette észre, hogy véletlenül egy helyi adok-veszek csoportba is posztolta a képet. Csak akkor tűnt fel neki, amikor érkezni kezdtek a szokásostól kissé eltérő kommentek is:

- Ez mi a tököm? Nem zavar, hogy ez egy eladós csoport?

- Szia uram, gyerek eladó? Kettőt kérek!

- Ez megvan még? 

- Ha az életed értelmei, igazán kimosdathatnád őket a ganéból!

- Ez mi rajtuk, szar??? - és így tovább.

Istvánné csak hápogott a döbbenettől. Milyen undorító, gonosz, aljas, szemét emberek, két kicsi gyermekről hogy lehet ilyeneket írni! Hát emberek az ilyenek, édesanyák az ilyenek? Azonnal vadul gépelni kezdett, csak úgy füstölt a billentyűzet. De nem tudta elküldeni hosszú kommentjét, mert az admin addigra törölte a csoportszabályzatnak meg nem felelő bejegyzést az adok-veszek csoportból.

Így csak a saját profilján tudta kiírni magából felháborodását, jöttek is az együttérző visszajelzések, ami gyógyír volt lelki sebeire.

- Nagymama, nagymama! - futott oda hozzá élete egyik kis értelme.

- Ne zavarj Kevinke! - reccsent rá Istvánné a gyerekre. - Nem látod, hogy dolgom van?

- De mama, éhesek vagyunk! Én is, és a Lucazselyke is!

Istvánné feltápászkodott a kanapéról, és sajnálkozó tekintetet vetve a laptopra, a konyha felé indult, hogy enni adjon a gyerekeknek. Nutellás kenyeret kent nekik megint, az jó, legalább csendben vannak.

Aztán visszaült a laptop mellé, és tovább gépelt:

- Az ember imádja az unokáit, mindent megtesz értük, az összes idejét rájuk áldozza, és akkor pár aljas alak ilyen stílusban mer írni egy tisztességes nagyszülőnek, akinek az unokái jelentik az életet! Hát milyen világban élünk????

Amikor Kevinke beszaladt megkérdezni, hogy nézhetik-e a tévét, csak legyintett, persze, csak ne zavarják.

***

Éva későn érkezett haza a munkából, saját kulcsával nyitotta anyja lakását. Már az előszobában tágra nyílt a szeme, mert a fal össze volt firkálva Nutellával, a hálószobában bömbölt a tévé, a két gyerek az ágyban fetrengett, persze tetőtől talpig Nutellásak voltak, és már az egész ágyneműt összekenték vele, a nappaliban pedig özvegy Tápos Istvánné boldogan olvasta a posztjára érkezett kommenteket:

- Ne törődj a sok irigy bunkóval! Te vagy a legjobb nagymama a világon!