Tivadar a tévé előtt ült. Keze a sokszor ismételt mozdulatok rutinjával nyúlt a távirányító után.

A konyhából behallatszott az edénycsörömpölés.

- Joláán! - bődült el Tivadar. - Nem tudnál kicsit halkabban mosogatni? Nem hallom a tévét! 

Feljebb vette a hangerőt. Kicsit felemelkedett a fotelből, és egy jó reccsenőset fingott. Beleszimatolt a levegőbe, és mekegve felröhögött. - Ez igen! - mormolta elégedetten.

A felesége lépett be az ajtón.

- Mit mondtál, Tivadar? Fúj, de büdös van! Kinyitom az ablakot!

- Ne az ablakot nyitogasd, hanem hozz valami vacsorát! Éhes vagyok.

Jolán gyors mozdulatokkal tárta ki az ablakot. 

- Én ebbe a bűzbe nem hozok semmit! És halkítsd le a tévét, mert Erzsike néni megint feljön a zaj miatt.

- Ki nem szarja le - mondta Tivadar.

Jolán gépies mozdulatokkal szelte a kenyeret a konyhában. Parizert és kockasajtot is tett a tányérra, majd a tejért nyúlt. De aztán lemondó mozdulattal eresztette le karját, és egy doboz sört célzott meg inkább. Felmarkolta, és a tányérral együtt bevitte a szobába a férjének.

Az csak morgott valamit, meg sem köszönte. Belemerült a tévéműsorba.

Az asszony visszament a konyhába. "Asszonynak konyhában a helye" - gondolta magában -, nem is volt olyan hülye, aki ezt kitalálta. A konyha legalább nincs telefingva. Hangos, öblös böfögés jelezte a szoba irányából, hogy a sör már úton van Tivadar gyomra felé.

Jolán fásultan kezdte főzni a másnapi ebédet. Minden este ugyanaz megy. Most is. Hangos káromkodást hallott a szoba felől.

- Mekkora egy büdös trágya ez! - dühöngött Tivadar. - Fostalicska!

- Mi van má?

Benézett a szobába. Tivadar kocsányon lógó szemekkel bámulta a tévét.

- Való világ! - tájékoztatta az asszonyt. - Mekkora baromság ez! Egy rakás idiótát kell lesni!

- Miért kell?

- Ez van a tévébe.

Jolán emlékezett...Műsorokra... Estékre... Az életükre.

- Exatlon! Hogy ugrál ez a sok barom, ilyen hülye feladatokat! Mekkora faszság! - Tivadar le sem vette a szemét a képernyőről.

- Topmodellkereső műsor! Meg az anyám picsája! Sok műanyag, ostoba picsa mutogatja magát! Ezt kell néznie az embernek! - bámulta meredt tekintettel a képernyőt.

- Híradó! Na mi történik a világban? Köcsög Óbán, Gyurcsótány! Bájden, Trámp, ezeknek elgurult a gyóccerük! Majd én elmagyaráznám nekik.... - közölte Tivadar Jolánnal vagy a tévékészülékkel, nem lehet tudni pontosan, melyikkel.

- Ezt a szar filmet....már százszor láttam, de százegyedjére is csak egy hígfos marad... - dühöngött Tivadar, miközben dülledt szemei a képernyőre tapadtak.

Az étel elkészült. Jolán bemerészkedett a fingszagú nappaliba, és leült a roskatag fotelba. A férje akkor már a kanapén ült, a sört megitta, nagy, hájas, vöröslő fején csorogtak lefelé az izzadtságcseppek, időnként horkantva böfögte fel a büdös sört. Szemgolyói a tévére tapadtak, alfele időnként megemelkedve géppuskaropogásra emlékeztető zajokkal küldte a gázokat a levegőbe.

- Megint szar a műsor? - érdeklődött Jolán.

- Egy gané! Fos! Ótvar! - volt a válasz.

- De akkor minek nézed?

- Hööööö? - Tivadar le sem vette a szemét a televízióról. - Mivan?

- Minek nézed, ha szar?

- Hát ez van a tévébe! 

- De akkor miért nézel tévét?

Tivadar vizenyős, véreres szemeivel, bamba tekintetével a feleségére bámult.

- Hööööö?

Nem értette a kérdést.