Ibolya és Piroska évtizedek óta barátnők voltak. Barátságuk még a falusi óvodában kezdődött, és az évtizedek során is kitartott.
Együtt sírtak, együtt nevettek. Süldőlányként megosztották egymással, ki kibe szerelmes. Szinte egyszerre mentek férjhez. Később ugyanabba a társasházba költöztek családjukkal, így mindennap láthatták egymást.
A két nő nemcsak a szépet és jót, hanem a nehézségeket is megosztotta egymással. Ibolya ott állt barátnője mellett, amikor az elveszítette a gyermekét. A teljesen összetört Piroskát nem hagyta magára, vigasztalta, törődött vele, amíg az ki nem heverte a csapást. Piri sem maradt adósa. Amikor Ibolya férje súlyos beteg lett, bevásárolt nekik, vigyázott a kisfiukra, segített, ahol csak tudott.
Hát ilyen barátság volt ez. És ez most már ki fog tartani életük végéig. Pontosan tudták, hogy mindenben számíthatnak egymásra.
***
Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Ibolya és Piroska, mióta megözvegyültek, együtt szokták elkölteni szerény reggelijüket.
Ibolya barátnéját a tévé előtt találta.
- Nézd! - csillogott lelkesen Piri szeme. - Magyar Péter! - mutatott a tévére. - Micsoda fess, csinos, jó kiállású fiatalember! Ő aztán alkalmas arra, hogy elvezesse az országot! Kimegyek a tüntetésre, hátha láthatom őt élőben is!
- Megőrültél? - bosszankodott Ibolya. - Ilyen hülyeségekkel töltöd az időt! Nincs jobb dolgod? Úgyis Viktorra szavazunk, ne bohóckodj már.
- Micsoda? - kiáltott fel Piri. - Még hogy Viktorra! Szavazzon rá a rossznyavalya, a radai rosseb! Eladtad a lelked a krumpliért?
- Nekem legalább van lelkem, de neked már eszed sincs, teljesen elvette ez a nyikhaj gyerek! Vénségedre megbolondultál!
A két öregasszony kivörösödött fejjel állt egymással szemben, mint két felhevült gőzmozdony.
És bizony egyre csúnyább szavak hangzottak el, olyanok, amiket igazán nem oszthatok meg nyájas olvasóimmal. A lényeg, hogy Kovácsné Pirike és Bakosné Ibolya örökre összevesztek.
Így ért véget egy 70 éves barátság.
****
Reggel volt. Orbán Viktor kilépett ajtaján, indult a Parlamentbe. Magyar Péter napja is derűsen indult.
És egyiküknek sem volt a leghalványabb gőze sem arról, hogy ki az a Kovácsné Pirike és Bakosné Ibolya.